Senki Seholfalván szőlészkedne

Présház

Centrum és Periféria

2015. szeptember 23. - Ad Dio

A két alapstratégia - az Ostromlott Vár és a Willkommenskultur úgy tűnik Európa több pontján felbukkant, de mostanáig az első inkább a perifériára, a második inkább a centrumra volt jellemző (Németekre tettekben, többiekre inkább szavakban). Miért?

Egyszerű a válasz. Vagyis hogy van két egyszerű válasz: az egyik szerint "a periféria lakói kulturálatlan, érzéketlen barbárok". a másik szerint "a centrum lakói orrukig nem látó ostoba idealista álmodozók". Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy éltem mindkét közegben, így pici fenntartással kezelem ezeket a véleményeket. A németek korántsem tűntek a mindennapokban álmodozóknak. Épp ellenkezőleg: az ott tartózkodásom egyik legkellemesebb élménye az életet átszövő racionalitás és célszerűség volt. Ugyanakkor épp ma járt nálam egy kedves francia barátom. Az ö szavait idézve, a magyarnál kedvesebb népet nem ismer. Pedig élt több európai országban és az USA-ban is. Azt gondolom mi sem vagyunk barbárabbak az EU átlagnál. 

Ezt a két tetszetős érvet elvethetjük hát. De akkor mi az oka annak, hogy a két terület ugyanarra a helyzetre ennyire eltérő választ ad? Eltérő történelmi múlt? Talán az is benne van, de nem indokol ilyen antagonisztikusnak ható ellentétet.

Azt hiszem a kérdést máshonnan közelíteném meg.

Vessünk egy pillantást a Maslow piramisra.

maslow_piramis.jpg

Valahogy így épül fel egy ember motivációs hierarchiája. Tetteink mozgatórugói szintekben rakódnak egymásra. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a prioritás alulról felfelé csökken. Vagyis ha nincs mit ennem, vagy nem vagyok fizikailag biztonságban, akkor aligha fogok nagy lelkesen kórusba járni, vagy tájképet festeni (a psziché normális működése esetén).

A centrum szerencsés népe számára zömében a piramis alsó szegmensében zajló küzdelem már csak egy adat a távoli múltból. 2-3 generáció felnőtt a háború óta, akik nem tapasztalták meg mi az, amikor nem biztos az étel, nem biztos a fedél. A világukat biztonságban érzik, a valóságot a maguk képére formálták. Németországban minden nagyon is német :-) és ez így van jól. A társadalmukat át-meg-áthatják a különféle civil szerveződések a tűzoltóegylettől a jótékonysági szervezeteken át a klubokig. Európa centrum országainak polgárainak önbecsülése is viszonylag erős alapokon nyugszik. Ők valójában EURÓPA. Küzdelmeik így a legmagasabb szinten zajlanak. Az életük feladata az, hogy érteles, céllal bíró, élményszerű, tartalmas életformát alakítsanak ki. Olyan életet, amit szép, jó, érdemes élni.

A periféria kevésbé szerencsés lakói? Nos nem ilyen szép a helyzet. Sok országban tömegjelenség az, hogy már a legalsó szinten problémáink vannak: hónap végén nem feltétlen eszik mindenki 3x. De ha ez még meg is van, a csekkek befizetése, a törlesztő részletek, a gyerekek iskoláztatása mind-mind olyan teher, ami szemet sem biztos hogy abszolválható. Félünk a munkánk elvesztésétől, attól hogy ha nem mi veszítjük el a munkánkat, hanem a szomszéd, akkor a gyümölcsfáinkról nem kell majd szüretelni. A társadalmaink atomizálódtak. A bevételeinket a munkaidőnk kitolásával növeljük. Kinek jut ideje klubba járogatni? Lassan a kocsmák is kiürülnek :-o. Önbecsülés? Tovább nem is mennék...

Látszik, hogy mások a motivációs feltételeink. Meglepő hát a helyzet? A felbukkanó migránsok a centrum polgárából kitörő lelkesedést váltottak ki. Mert számukra egy lehetőséget hoztak, hogy jobb emberré váljanak. A szerencsétlen szír embertárs egy igaz feladat, amit meg tudnak oldani. Elhozták hát a gyerekeiket is magukkal, hogy a közös nagy Ünnepen, ahol az Európai értékek diadalt aratnak, ők is ott lehessenek. És ez -minden irónia nélkül mondom - még őszinte is volt. Persze nem Európa nagy krisztusi szuperelkölcse lett hirtelen közkincs, sem nem Szent Merkel vitte őket a jóba. Nem. A saját önmegvalósításuk eufóriája volt mindez. A migráció egy lehetőség volt a számukra.

Ezzel szemben a periféria lakói a felbukkanó tömegben nem a szerencsétlen elűzöttet, vagy a szenvedő embertársat látták meg. De még csak nem is a megoldandó feladatot, végképp nem az önmegvalósítás útját.  A mi gyomrunk bizony összeugrott a látványra. A kultúránkat féltjük? Az asszonyaink becsületét? Kissé. A terrorizmustól rettegünk? Is. A változás maga ijeszt meg? Ez már inkább. A világunk alapjai bizonytalanok.  Hogyne féltenénk. De a legfőbb ok mégsem ez. Mi a versenytársat látjuk a felénk araszoló emberáradatban. Azt, akivel meg kell osztoznom azon a kevésen ami van, azt aki veszélybe sodorhatja azt az eredményt, amit nagy keservesen elértünk. A migráció nem más, mint egy értékeinket veszélyeztető kihívás a számunkra.

Kinek van igaza?  A heroikus küzdelmet folytató Németország a szemünk előtt rogy lassan térdre. A centrum országai ijedten figyelik, de nem nagyon kap utána senki hogy átvegye a terhet. Ma úgy tűnik inkább a periféria defenzívebb stratégiája a nyerő. De szerintem csak látszatra. Mert bár az minden bizonnyal tagadhatatlanul igaz, hogy Európa nem tud a keblére ölelni és befogadni minden szenvedőt, mert az erejét meghaladja a feladat és belehal, azt hiszem akkor is meghal az lenni ami, ha elveti a humánumot és bezárkózik az ostromlott várába. 

A bejegyzés trackback címe:

https://preshaz.blog.hu/api/trackback/id/tr347814588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Epikurosz_ 2015.09.24. 13:58:01

Itt pontosabb, újabb leírás, és a Maslow-elmélet kritikája is megtalálható: www.simplypsychology.org/maslow.html

Egyébként szerintem nem a versenytársat látjuk bennük, vagy ha igen, akkor csak azok, akik olyan kétkezi munkát végeznek, amit magyartudás nélkül is lehet. A többiek attól félnek, hogy "jön a török" (pedig nem is a török jön, de mégis ez az első reflex), és hogy nem lesznek kellemes társaság amikor együtt kell élni velük. Meg persze hogy az egyébként sem túl erős szociális rendszert terhelik meg.

Ad Dio 2015.09.24. 14:05:30

Isten hozott! Köszönöm az első hozzámszólást :-).

Ad Dio 2015.09.24. 14:15:30

@_Epikurosz_:

A pszichológia olyan tudomány, ahol minden és mindennek az ellenkezője is igaz :-).

A Maslow elmélet(ek) kritikáit valamelyest ismerem, és biztos van azokban is igazság. Viszont ha megpróbálom a valósággal összevetni a piramis szintjeit akkor nekem azért átjön valami, ami plauzibilsnek tűnik.

Alapvetően másképp látjuk a világot mi, itt a peremen, akik tömegével napi gondokkal küszködünk és másképp a centrum polgárai, akiknek már az apja sem találkozott ezekkel a bajokkal.

Igen, ahogy mondod. Félünk hogy meg kell osztani velük mindent: munkalehetőségeket, szociális rendszert, eus támogatásokat, oktatási rendszert, Budapestet mint a Nagyvárost stb. A centrum számára a migráció folyamata nem kapcsolódik a "lemondás", vagy az "elvesztés" fogalmakkal. Ők attól nem félnek hogy a fizikai erőforrásaik csökkennek, viszont úgy élik meg, hogy a lelki erőforrásaik még gyarapodnak is akár.

Így volt ez legalábbis napjainkig...

_Epikurosz_ 2015.10.10. 01:22:03

@Ad Dio: Ha már olyan szépen kértél, ellátogattam ide, hátha beindul a varázslat. Ahogy látom, sikerült. :)

A pszichológiában nem elég rétegzett mintavételt használnak, vagy túl keveset kérdezgetnek, vagy rosszul alakítják ki a tesztszituációt... van még mit csiszolni rajta. Az, hogy az 5 szint nem egymás fölött, hanem fogyasztói attitűdként létezik (beleértve a mémfogyasztást), nekem sokkal érthetőbb lenne. Volt is egy brosúra róla... íme: www.4cs.yr.com/public_ftp/_outgoing/downloads/4cs.pdf

Talán a centrum nem tekinti már erőforrásnak, amit természetesnek tart, hogy van: a kifejezés szabadságát, az egyetemi autonómiát, a korrupció alacsony szintjét, a közbiztonságot, a gazdag történelmi örökséget, stb. Nem tudja, milyen könnyen el lehet veszíteni dolgokat, vagy csak mostanában jön rá. .
A periféria pontosan tudja, hogy ezek elvehetők, megsemmisíthetők, és pontosan tudja, hogy a lemaradásuk mekkora. És hogy lecsúszhatnak úgy is, mint csoport, mert volt rá példa a múltban.

Ad Dio 2015.10.10. 09:58:51

@_Epikurosz_:

Érdekes modell ez is. A pszichológia nehéz dió, mert ahhoz hogy egy-egy elmélet valóban megálljon, a mintavételnek a világ sokféle közösségében rengeteg emberrel kellene megtörténnie. Ez ritkán lehetséges. Az elméleteinek így számomra nem a cáfolhatatlanság, hanem inkább a tarthatóság a kritériuma.

Szerintem akárhonnan közelítünk is ehhez a problémához, az egészen biztos hogy az okok mélyebben vannak, mint ahová jelenleg pozicionálja a politika. Nem az van, mint az egyszeri nyugati polgár hiszi, hogy itt csak barbárok élnek, de az sem igaz, amit az egyszeri szittya hisz, hogy nyugaton csak puhány elmeroggyantak tenyésznek. Ahogy ott úgy itt is megvan a releváns motiváció arra hogy mit miért teszünk.

A cél az volna, hogy magunk és egymás előtt igyekezzünk a valódi okokat feltárni, ahelyett hogy csípőből tüzelnénk.

G. Nagy László 2019.05.17. 12:13:49

Tökéletesen egyetértek minden szóval. Pontosan ugyanígy látom.