Úszik egy klassz kis hajó a tengeren. Jól megépített, modern, kényelmes, gyors. Fain kis ladik. A kapitány és a legénység viszonya konszolidált. Egyszerre a legénység egyik tagja elkiáltja magát: ember a vízben! A hajó népe azonnal, gondolkodás nélkül lát neki a mentésnek. Írott és íratlan szabály: a hajótöröttet kimenteni kötelesség. A becsületes hajósember és a tenger farkasai közt ez tesz különbséget. Kisvártatva újabb kiáltás, újabb ember. A legénység lázban ég, mentik a bajba jutottakat. Hamarosan kisebb embercsoport bukkan fel. Majd nagyobbacska. A legénység dolgozik: mentik az embereket. Pokrócok, száraz ruha, étel, ital. Ami ilyenkor kell. A horizonton felsejlik egy hajó képe. Füst száll fel a rozoga bárkáról: tűz van a fedélzeten. Ahogy közelebb érnek, egyre több ember van a vízben. De nagyon sokan még a fedélzeten vannak, oltanak. A kapitánynak szólnak erről. Ő azonnal kiadja a parancsot: mindenkit felveszünk! Néhányan a legénységből összenéznek. Nagy a hajó, biztos? Nem lehetséges hogy inkább oltani kellene segíteni valahogy? De addigra elmegy az üzenet, az égő hajóról sorban a vízbe vetik magukat az emberek. Fogy a takaró, az étel, a hajótöröttek már a fedélzeten is alig férnek, de mentik őket. Kiáltás az őrszemektől: másik hajó tűnt fel a horizonton. Vízvonalig merülve, a legénysége izzadva szivattyúzik. De ahogy meglátják az égő hajóról kimentett embereket, sokan elhajítják a szivattyúkat és a tengerbe vetik magukat. A hajó pillanatok alatt menthetetlen lesz. A tengerből mentés már alig-alig megy. Se takaró, se élelem, hovatovább már a hajóra felvételre is várni kell. Közben az egyik matróz észreveszi az uszonyokat a vízben: cápák. Ha ez nem volna elég, vihar is készülőben. Egyre több ember a vízben, hiszen a kapitány azt ígérte, mindenkit kimentenek. A csodaerős hajó pedig lassan de biztosan megtelik. A tengerészek összesúgnak, majd zúgolódás is támad köztük. Biztos hogy ez így jó lesz? Ha még veszünk fel embert, a magunk víz és ételadagján kell majd spórolni. A kapitány letorkolja őket: szívtelen gonosz banda! Azok az emberek meghalnak ha nem segítünk! Ez teszi a tengerészt! De kapitány úr! az a hajó nem süllyedt volna el, ha nem hagyják ott a szivattyúkat! Veti ellene az egyik tiszt. Ezt zárjátok a hajófenékbe! Istenverte barbárja! A hajó vízvonalig merül, de úszik. Megmentünk mindenkit. Falfehéren lép be az őrszem. Kapitány úr, ezt látnia kell... a kapitány felhág a fedélzetre. A horizontot pásztázza. Hajók tömege úszik ott. Rozzant, roskatag bárkák sora. Lukas, viharnyűtte lélekvesztők. A fedélzeteken rongyos tömegek állnak, és mind egy irányba néz... talán a vízbe ugrást fontolgatja... az emberség teszi a tengerészt azzá ami... ha felveszi a hajótörötteket akkor elsüllyed... ha nem akkor lesüllyed...
A Nyugat valódi dilemmája nem az, hogy ki menekült és ki bevándorló. A valódi dilemma az, hogy ha az akar maradni ami, akkor úgy tűnik el kell vesznie.
Hacsak... nincs egy harmadik út. A paradoxonok egy-egy adott rendszer jellemzői. a rendszeren belül feloldhatatlanok. Viszont mi akadályoz abban, hogy kilépjünk a rendszerből? Mit jelent ez? Nem mást mint egy vadonat új paradigmát. Új gondolkodási keretet a megrekedt kultúránknak. Lehetséges?