Hisszük, hogy a világ megközelítése lehetséges tetszőleges számú nézőpontból...

Hisszük, hogy végtelen számú releváns kérdés feltehető...

De akkor miért halott a művészet? 

Miért rekedt meg a Nagy Nyugati Gondolat?

Két válaszom volna hirtelen minderre:

- nem próbáljuk eléggé

- tévedünk...

Hogy eléggé próbáljuk-e vagy sem, azt én eldönteni nem tudom. Amit látok az az, hogy a szekér megrekedt. A keserű modern egy gyönyörű, végtelen sírva vigadós tombolásban széjjelrángatott mindent, majd édes-savanyú kistestvérkéje a posztmodern megállapította, hogy az egész töredezett lomhalom reménytelen: a darabok soha többet úgy össze nem illeszthetőek, ahogy valaha voltak. És aztán beállt a csend.

Sokan próbálkoznak, de nincs hang. 

Megkockáztatom, hogy ennyi év sikertelen újraindítási kísérlet után bármilyen fájó is, a második válaszlehetőség a valószínűbb: tévedtünk. Végtelen nézőpont talán elvben lehetséges, de azon nézőpontok száma, amiből a tárgy gyökeresen újként jelenik meg, véges. Talán valóban feltehető végtelen számú kérdés, de a releváns kérdések száma véges. Amint az azokra adható válaszok kombinációja is.

Tegyünk hozzá még egy problémát:

Hiszünk benne, hogy végtelen számú igény lehetséges, amely végtelen új keresletet generál majd. De vajon igaz-e ez? Ha igaz, akkor miért kell egyre több pénzt áldozni arra, hogy az embereket rábírjuk arra, hogy az életüket még több fogyasztással tágítsák?

Uhh. Hallom ahogy a közgazdaság papjai felszisszennek. Nem baj. Én azért megkockáztatom a magam hipotézisét: egy adott embercsoport fogyasztása sem növelhető a végtelenségig. Akkor sem ha végtelen mennyiségű pénzt adunk nekik. A szükségleteink kielégítésének görbéje egy telítődési görbe. Az újabb és újabb szintek egyre nagyobb befektetéssel hozhatóak elő, ráadásul egyre hamarabb következik be az újabb telítődés.

Európa egy minimum 800 éves történet végéhez ér lassan: heroikus küzdelme a gazdasági és szellemi szabadságért lassan eléri amit el érdemes érni és a mozgás lendülete lassul, a pálya ellaposodik. Ez a folyamat persze még nagyon sokáig el fog tartani, de a lendület visszaesése már most érezhető.

A közgazdászok többsége szerint ok-okozati kapcsolat áll fent a gazdaság növekedése és a fogyasztás bővülése közt. A fogyasztás növekedésének visszaesése itt szépen tetten érhető. Főleg ha hozzátesszük, azt is, hogy a növekedési faktorok egyre jelentősebb része érkezik az értékpapír és pénzpiacról, ahol a termelés-fogyasztás- értéknövekedés képlete messze nem egyszerű áttéten alapul. Ha valamit, ezt láttuk 2008-ban.

A fogyasztás bővülése tehát önmagában nem feltétlenül képes megalapozni a jövő növekedését. Eljön az idő - ha még nem jött el - amikor a megszokott gazdasági modellnek megfelelő módon már nem lehetséges lényegileg újabb magaslatokat elérni.A nyugatot egyre kevésbé mozgatja már a gazdasági szabadság terének növelése. Más, új motiváció kell. Mivel a piramis eddig ismert legmagasabb pontja az önmegvalósításhoz, az értelemkereséshez kapcsolódik, úgy vélem logikus, ha itt keressük a megoldást a problémára.

Azt gondolom, hogy az új igény akár származhat a nyugati emberiség új paradigma szerinti önmeghatározásából.